rémnovella havi archívum

A beépített macska

Posted in "Irodalom" with tags , on 2009/06/18 by Tyereskova

beépített macska

(Az alábbi írást a szerző, PZ tudta és engedélye nélkül publikálom. Szerkesztők ne kíméljenek.)

Tegnap ismét világítani kezdett a Modul.  Nem  lepődtem meg, talán vártam is már. Néhány napja asztrofraktál érkezett az Erő Hallgatag Papjaitól, hogy készüljek, új

küldetés vár rám. Az előírásoknak megfelelően tegnap 21.47-kor lemerültem kozmokontakt – állapotba és belemerültem a Modul vörösen pulzáló fényébe. Így kezdődött..

Elült a vihar a Morgström-öböl felett. A lassan szétterülő habos hullámok úgy ringatták hajdan erős és győzedelmes harcokban büszkén vonuló dereglyénk megmaradt deszkáit, mintha vigasztalni akarná őket: látod, minden elmúlik egyszer…Az öböl fenekén nyugvó társainkat pedig oly gyengéden takarta be csöndes nyugalommal, mintha nem is ő maga tombolt és pusztított volna néhány perccel ezelőtt tébolyult szörnyetegként.

A tutajon hárman ültünk. Slájmszemű Hjørg?ld, jó viking társam, pusztításokban és véres harcokban edzett cimborám, és a golyvás kolibrire hasonlító szakács, ölében mályvaszínű macskájával. Hjørg?ld láncos bőrnadrágot viselt szőrmékkel, haja és szakálla varkocsba fogva, kezében háromméteres bárdja. Szegényt mindig kiröhögték a diszkóban a kinézete  miatt, lehet, ezért lett ilyen féktelenül kegyetlen és vérszomjas.

Valaki leadta a drótot a Sötétség Követének – gondoltam – ez a vihar nem lehet véletlen. Már az Áá???-i behajózáskor éreztem, hogy nem stimmel valami azzal a macskával, olyan furcsán forgatta a fejét, mint a távvezérelt robotállatok, bár akkoriban olyat még nem láthattam, csak emlékeztem rá a jövőből. És a szeme… szinte pillanatok alatt képes volt változtatni a színét. Hol kéken csillogott, hol zölden fénylett, hol meg úgy tündökölt, akár  a tenger, bát tengert igazából csak egyszer láttam, mielőtt vikingnek álltam volna(oda sem magamtól, a Fény Küldői irányítottak ebbe az állásba) szóval csak egyszer láttam a tengert, nyolcadikos koromban, amikor egy hagyományos tüzelésű kályhagyáros nagyvalagú felesége engem csomagolt be uzsonnának abbáziai nyaralásához és miután megzabált, morzsáimat belerázta a vízbe, a prosztó. Na, ott volt ilyen macskaszemű a víz. Az is furcsává tette Cirmit egy idő után, hogy mindenhová követett és nézett. Egyszer, mikor a szakács nem volt a közelben (cukorrépát nemesített a konyha alatti szenespincében) belerúgtam egy nagyot a büdös dögbe, és az csörömpölve elgurult.

Aztán jött a vihar. Szörnyű volt. Pusztulás, sikolyok, halál. Engem akartak, jól tudom, megszoktam rég a piszkos módszereiket. A Rontás Kutyái bizony nem Grál – lovagok. De honnan tudhattak jöttömről? És akkor ott a tutajon megvilágosodtam, szinte fizikai fájdalommal járt, ahogy villámként belém hasított a felismerés. A macska. Kameráz és  figyel. Szemlencséjének túloldalán pedig a Herceg vigyorog rám, akitől megdermednek a tavak, megfagynak a fénysugarak és visszafordulnak a szavak. (Ez az utóbbi hülyeség, de a herceg sem lehet tökéletes.) Jól tudom: a Modult akarja, hisz anélkül a hatalma semmit sem ér.

– Nem kapod meg, bazmeg, még ha kinyalod a saját seggedet, akkor se!- vicsorogtam a macska optikáján keresztül a Herceg gonoszságtól csipás szemébe és a megdöbbent szakács öléből kirántottam a még mindig alvó Cirmost.

– Hahaha! – ordítottam a mámoros diadaltól kidülledt, véreres szemekkel, kitátottam a számat, és leharaptam az álnok állat fejét. Sajnálom, hogy nem láthattam a Herceg arcát a kapcsolat megszakadásának pillanatában, de tudom, egyszer még találkozunk. A Kulcs Őrzői segítenek majd, és ismét a nyomodban leszek, Gonosz. Csak az a baj, hogy a macskából beleállt egy rugó a nyelvembe és még nem jött ki, így most pöszítek. Egy darabig nem harcolhatok, az már biztos, főnököm, a Rubin Ura szerint nem jól venné ki magát, ha megállnék a gonosz barlangja előtt terpeszben, és beordítanék, hogy : „Szötéccég Hejcege! Vájlak!” Most várom az újabb asztrofraktált, a Rugó Eltávolítóitól, akik újra harcképessé tesznek majd, és egyben közlik újabb küldetésem idejét és helyét.

A Modul fénye halványodni kezdett, majd teljesen eltűnt. Kimerülten rogytam az ágyra. Ez a kis „viking kaland”, ahogy minden bizonnyal emlegetni fogják a rólam szóló legendák, nem tartozott a legnehezebb küldetéseim közé, de bevallom, kimerített. Most megyek retekért.

PZ